Szórakozás

“Smink nélkül ronda, a fogai sorvadnak” – Kiosztották egymást a villalakók

A VV8 játékosainak arról kellett nyilatkozniuk, hogy szerintük játékostársaikból miért is nem válhatnának modellek. Naná, hogy nem kímélték egymást, és a korábban pózolással próbálkozó villalakók kemény szavakat vágtak egymás fejéhez.

“Alakja egy nagy tartály, egy hordó. Arca csak egy kiló vakolat nélkül néz ki valahogy, smink nélkül ronda, narancsbőrös, szája állandóan cserepes” – osztották például Vivient, de Zsolti is megkapta a magáét. “Fogynia kéne, a fogai sorvadnak” – hallgathatta a meleg fiú is, akinek egyik párbajellenfele, Mici sem túl sok kedvességet zsebelhetett be.

“Az elmúlt három hónapban úgy megnőtt a feje, mint egy vb-labda. Ha fogyna és komolyan venné, címlaplány is lehetne – egy Metro újságban” – hangzik el az alábbi videóban, amiből az is kiderül, a Való Világ szereplői kit gondolnának maguk közül a következő Palvin Barbinak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik