Szórakozás

Vastag Csaba annyira emberközeli, hogy a nyakunkon érezzük a leheletét

Az énekes Joshi Bharat, Joshi, a legjobb barát (!!!!) című műsorában volt vendég, ahol elég sok mindenről beszélt: kiderült, milyen munkái voltak a sztárság előtt és az is, hogy mire költötte az első gázsiját.

A közel félórás beszélgetésből nagyon fontos dolgok derülnek ki, például az, hogy Vastag korábban dolgozott már

  • a TSZ-nél barackszedőként,
  • segédmunkásként építkezésen,
  • telefonos tudakozónál és
  • ingatlanosként is.

Joshi Bharat ezzel kapcsolatban elmondta, bár akkor valószínűleg nehéz volt megélni őket, most azért izgalmasan hangzanak, nem?!

A jólértesült műsorvezető megkérdezi Vastagtól, igaz-e, hogy otthon a zenebömböltetés helyett totális csend van nála, mire az úgy felel: persze, hiszen ez olyan, mintha valaki kőművesként még otthon magának keverné a maltert.

Az is egy fontos dolog, hogy a boldogságot felismerni és megélni kell. Sokszor utólag vesszük észre, például hogy a múlt héten még olyan boldogok voltunk és nem is tűnt fel

– mondta a fél pillanat erejéig Kozsóvá változott énekes, aki hozzátette: ő nem hajhássza a hírnevet, a sikert, ráadásul az újságokba sem szeret bekerülni.

A beszélgetés felénél Bharat drámai üzemmódra kapcsolt és feltette a következő kérdést, amit változatlanul közlünk.

Mindenki számára felmerül az a kérdés és valakinek megadatik, van, akinek nem adatik meg, hogy van-e esély arra az embernek, hogy igazán szerelmet találjon és ez a fény, ami körülvesz, ez a dicsfény, ami hírnév az inkább megakadályozza?

– szegezte Vastagnak, aki láthatóan elveszett kicsit és próbálta összegezni: „Szerelmet találás a kérdés?” Ezzel kapcsolatban egyébként elmondta, nem kell álruhában járni, mert az igazság úgyis kiderül, majd hozzátette:

Ha olyan vagy, amilyen igazából vagy, akkor nem hazudsz.

Ezzel egyébként nem vitatkoznánk.

Az énekes azt is elmondta, életkorából fakadóan már sokkal tudatosabb: nem megy el kedden bulizni és kiengedni a gőzt, csak ha szerdán nincs semmilyen fontos tennivalója.

Bharat ezután kitér arra, hogy Vastag Tamásnál már megszületett egy baba. Ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, hogy Csabát

ösztönzi-e az újszülött érkezése, hogy neki is meg kellene ezt élni.

Egyébként a válaszból kiderült, hogy igen: eddig körömhegynyit sem érdekelte az utódkérdés, most viszont már fél centinyit igen.

A beszélgetés csúcspontja viszont mindenképpen az, amikor kiderül, mit vett Budapestre költözése utáni első gázsijából:

25 deka sajtos párizsit szeletelve és hihetetlen élmény volt, hogy nem kellett hozzá kenyeret ennie. Akkor érezte azt, hogy felnőtt.

Egyébként elgondolkodott azon, hogy könyvet ír, illetve már gyerekként is meditált, de csak később mondták el neki, hogy amit ő csinál, azt minek hívják.

Az egész adás itt megnézhető:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik