Szórakozás

A Happy Gang verekedő énekese lebénította áldozata fél arcát

Az egykor szebb napokat megélt Happy Gang fiúcsapat tagjai elég zűrös életet élnek. Mohaman mindenét eldrogozta, új karrierje pedig nem akar beindulni, az X-Faktorból is kirúgták siralmas előadása miatt. Az együttes másik tagja Vitamin, azaz Móré András pedig kocsmai balhéja miatt számíthat komoly következményekre.

Móré még júliusban keveredett verekedésbe, végül egy söröskorsóval akkorát ütött áldozata fejére, hogy a férfi fél arca lebénült az idegsérülés miatt. Állapota azóta sem javult és a heg sem tűnt el, így most a kártérítésben bízik.

Büntető- és polgári pert is indítunk Móré András ellen, aki elismerte bűnösségét. Azt vallotta egyébként, hogy nem emlékszik, hogy az ütéskor a kezében volt a korsó. Milliós kártérítést kérünk, illetve 2–8 évig tartó szabadságvesztés is várhat rá, amennyiben a súlyos testi sértés bűntette igazolást nyer a bíróságon

– nyilatkozta a Blikknek a sértett ügyvédje, dr. Kiss B. Mihály.

Remélem, legalább valamilyen kártérítést kapok, mert arról már lemondtam, hogy meggyógyulok. Anyagilag is nehéz helyzetbe kerültem, mert nem tudok annyit dolgozni, mint régen

– mondta el a lapnak S. Viktor.

Az ügyben most először szólalt meg Vitamin is, akit egyébként kitiltottak már több kocsmából is:

Aki engem ismer, az tudja, hogy nyugodt vérmérsékletű ember vagyok, nehéz kihozni a sodromból. Többet nem szeretnék elmondani a nyomozásnak ebben a szakaszában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik