Szórakozás

Szörnyen kínos párbeszédbe keveredett Zalatnay Sarolta és Demcsák Zsuzsa

Mi is írtunk róla, hogy az elmúlt hetekben elég szürreális hírek érkeztek az énekesnő mindennapjairól, melyek – mint azt Cinitől megszokhattuk – nem telnek könnyen. Nem elég, hogy egy benzinkútnál ellopták a telefonját, most meg “szörnyű balesetet” szenvedett, elesett, több bordája is eltört.

A Mokka ma reggeli adásában telefonon érdeklődtek Zalatnay Sarolta hogyléte felől, akinek kissé furcsa, nyomott, vontatott volt a beszéde. Ezt Demcsák szóvá is tette, és

megkérdezte, a fájdalomcsillapítóktól vagy a fájdalomtól beszél-e ilyen nehezen.

A táncdalénekes erre kissé sértődötten reagált, mire Demcsák Zsuzsa gyors visszavonulót fújt, és szabadkozni kezdett.

A mentés nem sikerült annyira jól, mert rögtön ezután megkérdezte, hogy olvasta-e a mai lapokat (“Olvastál ma napilapokat vagy online-t?“), merthogy az egyikben az írják, vagyis azt sugallják, hogy talán ez nem is egy véletlen baleset volt. Mivel Zalatnay – ahogy mondta is – még nem olvasta a mai lapokat, eléggé összezavarodott, és visszakérdezett, de Demcsák nem igazán tudott segíteni neki, mert bár felhozni felhozta, kimondani már csak nem akarta azt, amit a Bors cikkében leírtak.

Csak ilyen feltételezések és találgatások vannak benne, de mintha azt feltételeznék, hogy te nem mondasz igazat azzal kapcsolatban, hogy hogyan lett a bordatörésed

–  magyarázta Demcsák.

A beszélgetés itt el is ér a mélypontra, Cini rendesen felpincsöli magát, Demcsák pedig igyekszik megnyugtatni az énekesnőt. A teljes és roppant kellemetlen beszélgetés alább megtekinthető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik