Szórakozás

Sztárban sztár: Polyák Lilla búcsúzott

Király Viktor Fire című dalával indította az estét a TV2 házibulijának öt még versenyben lévő énekese, a produkció után pedig már érkezett is bokavillantós nadrágjában Tilla, aki nem felejtett el gratulálni Liptai Claudia napokban született kisfiához sem. A zsűritagok cumival, cumisüveggel, előkével felszerelkezve üdvözölték a kis Marcit, akiről Ábel Anita azt is elárulta, hogy már volt alkalma látni, és jövő legjóképűbb pasiját vélte felfedezni benne.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Miután Majkáról is kiderült, hogy hülyegyereknek látták ismerősei régi/új fülbevalójában, és ezért inkább megszabadult tőle, kezdődhetett is a produkciók sora.

Az első kör első előadója Polyák Lilla volt, aki ugyan Madonna dalát énekelte, de rózsaszín ruhájában sokkal jobban hasonlított Marilyn Monroe-ra, vagy egy 100 éves álomból éppen felébredő Csipkerózsikára. Majka szerint egyébként Lilla az, akit már annyiszor maszkíroztak el, hogy nem is nagyon emlékezni az igazi arcára.

Másodikként Muri Enikő érkezett Solymos Tóniként, és a hamisítatlan Dáridó-hangulattal teljesen lenyűgözte a zsűritagokat. Veréb Tamás azonban már kevésbé, az általa előadott Elton John dal kicsit unalmasnak hatott az előző mulatozás után. A külsővel se voltak teljesen elégedettek, az ítészek szerint ugyanis inkább Harry Potter nagyapját láthattuk a színpadon.

Nagy Adri Ricky Martin La Vida Locájával, és valami elképesztő csípőmozgással érkezett, amit kicsit soknak is ítéltek a zsűri tagjai. Hajós András konkrétan “irtózott” a latin macsóként próbálkozó versenyzőtől, ezért le is pontozta a produkciót. Kocsis Tibor Szécsi Pál bőrébe bújt, bár inkább hasonlított egy mosolygós Frankensteinre. Hangban és mozdulatokban azonban nagyon jól sikerült visszaidéznie a fiatalon elhunyt énekest.

A második körben Muri Enikő két szőke copfjával a tini Britney Spearst próbálta utánozni, kisebb-nagyobb sikerrel. Majka alaposan le is húzta az alakítást, de a többi zsűritag sem lelkesedett túlzottan a produkcióért. Polyák Lilla Alice Cooperként, ismét teljesen eltorzítva állt színpadra, és rendesen meg is osztotta a zsűrit az előadásával.

Veréb Tamás pedig másodszorra Usher bőrébe bújt, amivel abszolút stílusára is talált; annyira, hogy az ítészek szerint sürgősen ki kellene adnia egy lemezt valami hasonló tematikában.

Kocsis Tibor az AC/DC frontembereként zúzott, alakításával pedig sikerült is meggyőznie az értékelő hírességeket.  Épp úgy, ahogy a Sebestyén Mártát éneklő Nagy Adrinak is, aki a népdallal egy egészen új színt vitt az adás végébe. A harmadik körös szavazás után aztán már nem kellett sokáig várni arra, hogy kiderüljön, ki lesz az, akinek nem sikerült bejutnia a jövő heti eldöntőbe.

A nézők és a zsűri együttes voksai alapján végül kiderült, hogy a véghajrá előtt Polyák Lillának kellett távoznia. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik