Szórakozás

18 éves lett a Barátok közt

barátok közt (barátok közt)
barátok közt (barátok közt)

Ünnepelt a Barátok közt csapata, és erre igazán minden okuk meg is van. Magyar televíziós sorozat ugyanis még sosem volt látható 18 éven keresztül a képernyőn, az egykori Szomszédok is csak 12 évet élt meg.

Napra pontosan 18 évvel ezelőtt ismerhette meg a nagyközönség Berényiéket és a többieket, azaz a Mátyás Király tér lakóit az RTL Klub napi sorozatának első epizódjában – derült ki a mai Fókuszból. Ahonnan megtudhattuk azt is, a népszerű napi sorozat elkészítésében több mint 110 ember dolgozik, akiknek többsége a kulisszák mögött tesz hozzá a produkció sikeréhez. Huszonöten pedig már a kezdetek óta tagjai a csapatnak, közülük négy színész is látható már az első pillanatoktól; ők Varga Izabella, Szőke Zoltán, Tihanyi Tóth Csaba és Várkonyi András.

Az elmúlt 18 évben szerelmekből, szakításokból, újrakezdésekből, megcsalásokból és házasságokból sem volt hiány a sorozatban – többek közt ezek is visszanézhetőek az alábbi összeállításban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik