Szórakozás

Sarka Kata számára nem komfortos az egyedüllét

Hónapok teltek el, mióta az új műsort kapó Sarka Kata fogta magát és a gyerekeket és elköltözött férjétől. Házassága azóta nem sokat javult. Igaz, a gyerekek kedvéért együtt mentek Vajna Timi fánkozójának megnyitójára, de Kata inkább már csak szülőtársként beszél magukról és nem párként tekint magára és Hajdúra. Éppen ezért nem is tudja, hogy mit hoz majd a jövő. Az biztos, hogy élvezi a szingliséget és nem törte meg a szakítás, inkább csak a megszokás miatt van egy pici hiányérzete.

Továbbra is jóban vagyunk, hiszen szülőtársak vagyunk, a gyerekek miatt mindkettőnk számára fontos, hogy ez így is maradjon. Egyelőre nem tudok válaszolni arra, hogy végleges-e ez a helyzet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól érzem magam ebben a felállásban. Vannak pillanatok, amikor élvezem a szingliséget, például ha a gyerekekkel vagyok, vagy a barátnőimmel lehetek. Sokkal többet dolgozom, mint korábban, ez is eltereli a figyelmemet. Olykor teljesen magányosnak érzem magam. Tizenkilenc éves koromig a szüleimmel éltem, azóta pedig Petivel. Mély válságot nem élek át, de az egyedüllét az még nagyon új, nem komfortos számomra

– vallotta a Borsnak Sarka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik