Szórakozás

Sarka Kata nem merte visszanézni a róla készült felvételeket

A FEM3-on vadonatúj életmódmagazin indul a válófélben lévő celebfeleség vezetésével, ahol leginkább az edzés és a lélek összhangjáról beszélget majd a meghívottakkal.

“Hitelesnek érzem magam ebben, hiszen nagyon tudatosan élek én is és a családom is. Odafigyelünk a mozgásra, az étkezésre, emellett szívesen hallgatom az ehhez kapcsolódó, újabb ötleteket, irányzatokat” – olvashatóak Sarka Kata szavai a csatorna közleményében.

A saját műsorral debütáló tévés az Aktív riportjában azt is elmondta, az elmúlt tíz évben soha, semmilyen felvételt nem nézett vissza magáról, most viszont kénytelen, hogy műsorvezetőként fejlődhessen – saját bevallása szerint is bőven van még min javítania. Egyébként pedig inkább a profik véleményét kéri ki a képernyős munkájáról, mert elmondása szerint családja túlságosan elfogult vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik