Szórakozás

VV8: Zseraldin lett a kiválasztott

Meglepetésekben nem volt hiány a napokban a Való Világ nyolcadik szériájának háza táján. A többiek által korábban kiválasztott, párbajra készülő Lóri ugyanis úgy döntött, nem bírja tovább Dina a családja hiányát, és váratlanul feladta a játékot. Bár utólag kiderült, hogy a megmérettetésen mindenképp elvérzett volna Dáviddal szemben, a műsor készítői mégis úgy döntöttek, hogy a hősszerelmes helyére egy új játékost költöztetnek be.

Így a 22 éves Gina kapott lehetőséget a villalétre, érkezése pedig igencsak sokkolta a már jó ideje bezártságban élő lakókat. Akiknek azonban itt még nem is ért véget az este, ugyanis egy – párbaj helyett megrendezett – rögtönzött kiválasztáson máris újra voksolniuk kellett egymásra. Így mindenki a tábla elé állhatott, és újra elmondhatta sérelmeit. Mici, Zseri és Ati egy ideig fej-fej mellett haladtak, végül Zseraldin kapta a legtöbb jelet, így ő már a következő párbaj egyik biztos résztvevőjévé vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik