Szórakozás

Kiesett A Konyhafőnök nagy reménysége

Kettes csapatokban főztek csütörtök este A Konyhafőnök versenyzői. Ákos, Dávid és Kriszti teljesítettek a legjobban, ezért ők választottak csapattársat magunknak. Ákos Longgal (kék csapat), Dávid Dórával (zöld csapat) akartak dolgozni, Kriszti pedig bevállalja az új fiút, Jánost (piros csapat).

Az első feladatban töltött tésztákat, a másodikban 18 macaront kellett készíteniük a csapatoknak. A tészták egész jól sikerültek, a macaronoknál azonban senki sem brillírozott. A legrosszabban a kék csapat, azaz Ákos és Long teljesítettek. Egyáltalán nem volt összhang a fiúk között. A folyamatos kapkodás és idegeskedés miatt jócskán megcsúsztak az idővel, Long pedig teljesen szétesett, mert félt, hogy nem lesznek kész időre.

A zsűri döntése alapján ezúttal A Konyhafőnök egyik legnagyobb reménysége, Pham Hai Long, a 27 éves bártulajdonos esett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik