Szórakozás

Jön a baba az Operettszínház színészeinél

Júniusban házasodott összeegy év halasztás utánKerényi Miklós Máté és Dancs Annamari. Az Operettszínház színészei azt mondják, nem sokkal ezután tudták meg, gyermeket várnak.

“Nagy mázlisták vagyunk, hiszen ebben az évben amit elterveztünk, az úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Az esküvőnk csodálatos volt, nem sokkal utána pedig jött a babahír. Érdekes, egy erdélyi barátnőm ötéves kisfia pár hónapja azt mondta a szüleinek, hogy az esküvő után megnő a pocakom, mert beszélt az égben a babámmal, aki már nagyon le akar jönni hozzánk. Csodálatos, igaza lett. (…) Emlékszem az első ultrahangra, amikor már nem kis babszem volt, hanem látszott feje, keze, lába és táncolt a pocakomban. Sírtam és nevettem egyszerre”

– mondta a Blikknek Dancs Annamari.

A tavasszal érkező baba átszervezte a színésznő életét, csak egyetlen szerepét tartotta meg. Annamari éppen az Operettszínház Lady Budapest című musicalét próbálja, ebben ugyanis terhes kismamát alakít. A sors keze, hogy az októbertől színpadra kerülő darabban a közönség is láthatja, hogy áll majd Annamarinak a nagy pocak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik