Szórakozás

Nótár Mary: Idegösszeroppanást kaptam, pánikbeteg lettem

Meglehetősen furcsa események zajlott az elmúlt időszakban a mulatós énekesnő körül; alig pár nappal azután, hogy Nótár Mary bejelentette, hogy kisbabát vár, máris furcsa pletykák kezdtek keringeni vele kapcsolatban. Sőt, sajtósa is azonnal megszakította vele a munkakapcsolatot, emberi és szakmai hitelét féltve ugyanis nem vállalta tovább Mary ügyeinek intézését.

Az énekesnő – aki elmondása szerint egy ideje nem fér hozzá több mint félmilliós közösségi oldalához – egy új Facebook profilt hozott létre, amelyen egy videón keresztül igyekszik – helyenként kissé zavaros, de mindenképpen elég homályos – magyarázatot adni a történtekre. Ahogy a felvétel elején hallható, Nótár Mary kilenc év után bontott szerződést a céggel, akikkel eddig dolgozott, szintén emberi és szakmai okokat megjelölve ennek indokaként.

A továbbiakban pedig korábbi nehézségeiről beszél az énekesnő. Elhangzik többek közt az, hogy egy baleset következtében jóindulatú daganatot operáltak le a mellkasáról, majd pedig magánéleti válságáról, és az azt követő nehéz időszakáról is mesél.

“Sajnos belecsúsztam olyan dolgokba, olyan eszközökhöz folyamodtam, hogy oldjam a saját bánatomat és a fájdalmaimat; mivel én úgy éreztem, hogy nem áll mellettem senki. Nagyon-nagyon sokat csalódtam, és ilyen eszközökhöz kellett nyúlnom. De tényleg nagyon-nagyon megbántam és mélységesen szégyellem magam emiatt. Pszichiáterre volt szükségem, mert annyira kibuktam három-négy hónap alatt… Megállapították, hogy idegösszeroppanást kaptam, illetve pánikbeteg lettem” – mondta el Nótár Mary, aki várandósságáról ugyan nem beszél a videóban, de azt megemlíti, hogy jelenleg kiegyensúlyozottnak és boldognak érzi magát, viszont a “rosszindulatú” emberek rossz fényt szeretnének vetni a karrierjére, és ezért tartotta fontosnak, hogy rajongói láthassák “az emberi oldalát” is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik