Szórakozás

Sarka Kata Hajdú Péter nélkül ünnepelt, de száz szál virágot kapott tőle

Harmincadik születésnapját ünnepelte szombaton Sarka Kata, aki a Blikk információi szerint férje nélkül, nagyobb társaságban töltötte az évfordulót. Azt a napot, amit korábban éppen arra tűztek ki, hogy addig eldöntik, hogyan is lesz a későbbiekben, azaz sikerül-e megmenteniük az egyelőre igen komoly válságban lévő házasságukat.

Ebből pedig úgy tűnhet, hogy eddig még nem rendeződött a viszony, hiszen a lap – egy szemtanúra hivatkozva – úgy tudja, Hajdúné egy belvárosi étteremben rendezett vacsorán szülinapozott, ahol Hajdú Péter nem volt jelen. De ha ott nem is, a Facebookon azért elsőként, egy idézettel köszöntötte két gyereke édesanyját; aki azonban a bulvárlap információt szinte rögtön cáfolva, közösségi oldalán azt írja, nem is az országban ünnepelt, de férjétől így is hatalmas csokor virágot kapott a nagy napra.

“…péntek estétől meglepetések sora volt volt a hétvégém. Pénteken a szivemhez egyik legkedvesebb baráti házaspár lepett meg egy vacsival, szombaton a gyerekek reggeli fantasztikus ébresztése következett, majd megérkeztek a szüleim, akik szintén meglepetés helyre vittek, eközben megérkezett a férjem 100 szál rózsával, aztán a barátnőim, akikkel az estét töltöttem. Viszont nemhogy a várost nem sikerült eltalálni, hanem az országot sem” – olvasható Kata posztjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik