Szórakozás

Puzsér Róbert öngyilkos akart lenni

Puzser-Robert(1)(4)(960x640).jpg (Puzsér Róbert)
Puzser-Robert(1)(4)(960x640).jpg (Puzsér Róbert)

Puzsér Róbert öt évvel ezelőtt eljutott a szorongás olyan fokára, ahol saját bevallása szerint megváltás lett volna a halál. A tévés az Echo TV ArcKép című műsorában árulta el: gyermekként, egy terápia során derült ki, hogy neurotikus.

Puzsérnak ráadásul generalizált szorongás szindrómája van, amelynek tünetei először 2011 őszén jelentkeztek nála egy éjszaka, amikor akkori barátnője mellett felébredt, de idegennek tűnt számára a nő arca – a folytatás pedig szinte szürreális: saját maga, saját személyisége is idegenszerűnek tűnt neki.

Ahogyan mondja, mindennap, minden percben, öt hónapon keresztül zokogott. Elemi fájdalmat érzett, magányt és szorongást, a neurózisa hónapjai alatt az a kegyetlen felismerés kerítette hatalmába, hogy az öngyilkosság nem is olyan borzasztó dolog, hanem egy vészkijárat. Ez egyébként pontosan az az időszak volt, amikor a Csillag születik zsűrijében az egész ország megismerte sokszor elviselhetetlen stílusát.

Puzsér eleinte terápiával próbálkozott szorongása oldására, de ez nem segített, érzelmi állapota stabilizálására antidepresszánsokat kapott, amiket a mai napig szed.

“Ha az orvostudomány nem tudná elvenni tőlem ezt a szorongást, akkor marad a kötél. Eljuthattam volna odáig, hogy megteszem. Ha nem marad reményem arra, hogy a fenntarthatatlan állapotot megváltoztassam, akkor meg kellett volna tennem. Persze hogy hálás vagyok a sorsomnak, mert működött a B terv”

– idézi a kritikus szavait a Bors.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik