Szórakozás

Andy Vajnának mégis sikerült visszacsábítania Friderikuszt a TV2-höz?

A TV2-nél tavasszal történt változások többek között Friderikusz Sándort is mélyen érintették, olyannyira, hogy az utolsó pillanatban kihátrált műsorából. Pedig a csatorna már márciusban megkezdte az Összezárva Friderikusszal harmadik évadának előkészületeit, már a vendégekkel is egyeztettek, amikor a műsorvezető nyilvános levelében jelentette be, hogy nem kíván tovább együtt dolgozni a TV2-vel. A bili borítása után a csatorna is közleményt adott ki.

Web

Most azonban mégis úgy tűnik, hogy Andy Vajna sikerrel járt, amikor kézbe vette az ügyet. A Bors informátora szerint ugyanis már hónapok óta tárgyal Friderikusszal, akit úgy tűnik, mégis sikerült visszacsábítani egy kedvező ajánlattal, igaz a szerződést még nem írták alá.

Miután Hajdú Péter hosszú heteken át hiába próbált megegyezni Fridivel, Andy Vajna a saját kezébe vette az irányítást, és hónapok óta tárgyal vele. Házon belül most már azt beszélik, tavasszal újra képernyőn lehet a sztár, akivel szinte mindenben megegyeztek. Egyértelműnek tűnik, hogy neki is az ínyére van az ajánlat, és hogy a tulajdonosok szintjén tudott egyeztetni a visszatérésről. A megállapodás aláírásához azonban időt kért, azaz ‘hezitál’ és ‘kéreti magát’. De ő ilyen, Friderikusz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik