Szórakozás

Balázs Fecó: Nem kell még temetni!

A májusban szívműtéten átesett Balázs Fecó hiába tervezte úgy korábban, hogy augusztusban már színpadon állhat, egészségi állapota sajnos továbbra sem teszi ezt lehetővé.

“Egy hónappal ezelőtt még úgy hirdették a 30. Sitkei Rockfesztivált, hogy ott lesz a Korál együttes. De időközben megint előjött a szívritmuszavarom, nem mehetek Sitkére. Most jöttem ki a kórházból. Havonta egyszer 24 órás infúziót kapok. Nem kell még temetni! Jól érzem magam, csak így is maradjon! Bízom benne, hogy nem jön vissza. Ebben a szívben benne van az ötvenéves pályám, és az, hogy a legsikeresebb időszakunkban, a nyolcvanas években évi 460 koncertet adtunk. Hétvégente matinén kezdtünk, délután előadás és este valamelyik nagyvárosban még két koncert. Megerőltető, kemény munka volt. És persze napi két csomag cigi”

– mondta a Borsnak Fecó, aki hozzátette: ennek lett az eredménye 22 éve egy infarktus, egy válás és egy bypassműtét. Három hónapja pedig az elmeszesedett erekbe helyeztek be három értágítót, de máris újra dolgozna.

“Az életem a színpad. Az még nem fordult elő, ami most, hogy három hónapig ne csináljak semmit. Fél gyógyulás lenne, ha színpadon állhatnék.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik