Szórakozás

Az év trollkodása a Borsban: egy másik Szalai Ádám nyilatkozott

Hétfőn érkezett a hír, miszerint Iszak Eszti és Dobrády Ákos 5 közös év után szakított. A kedd reggeli Bors pedig már arról cikkezett, hogy a VIVA csinos műsorvezetője a válogatott focistával, Szalai Ádámmal jöhetett össze. Szalai Ádám még nyilatkozott is a lapnak. Csak éppen nem az a Szalai Ádám.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A Player.hu szúrta ki, hogy a Borsnak nyilatkozó Szalai Ádám nem az Eb-t is megjárt focista, hanem egy egyszerű magánszemély. A lap nem kérdezte, ő az a Szalai-e, de a válaszokat megírta, majd a Facebookján büszkélkedett a trollkodással.

“Sikerült nekik az én e-mail címemre írni a kérdéseiket úgy, hogy rá sem kérdeztek, hogy én a focista vagyok-e. Én pedig ilyet sosem állítottam, sőt, amiket válaszoltam 100%-ig igazak voltak a saját nézőpontomból… :D”

– posztolta Szalai Ádám, aki nem a focista.

És tényleg. Ezt hozta le tőle a Bors:

Amit biztosan állíthatok, hogy akkor nem találkoztunk Eszterrel, amikor Ákossal még együtt voltak. Viszont én szívesen találkozom Eszterrel, ha ő nyitott rá. A kapcsolatunkról nem tudok semmit nyilatkozni, de a magam részéről nem zárkózom el semmitől. A dolgok alakulása viszont sok min­dentől függ, például, hogy egyáltalán tudunk-e találkoz­ni. Ákossal nem volt soha nézeteltérésünk, de úgy gondolom, hogy egyrészt mindannyian felnőtt emberek vagyunk, és amennyiben szükséges, meg tudjuk beszélni a dolgokat – akár a szemé­lyes témákat is –, másrészről a szakítás, véleményen szerint csak a párkapcsolatban lévő két emberre tartozik, senki más­­ra.”

Szalai Ádám nem hibáztatható félrevezetéssel, egyértelműen a Bors volt felületes. De vajon honnan szerezték meg az e-mail címét?

Update: A Bors jogi lépésekre készül. Ezt írják a borsonline.hu-n:

A Bors megteszi a szükséges jogi lépéseket azzal a férfival szemben, aki úgy tévesztette meg szerkesztőségünket, hogy a válogatott játékos nevében tett nyilatkozatot elektronikus levélben és visszaélt a kiváló válogatott labdarúgó nevével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik