Szórakozás

Varga Viktor nem celeb többé, már megszedte magát

Varga Viktor (Array)
Varga Viktor (Array)

Varga Viktor úgy döntött, hogy nem szerepel több celeb műsorban és leáll a polgárpukkasztó dolgokkal, ezután egyéb értékeit domborította ki a nézők felé.

“Annak idején nagyon jól megszedtem magam az Ezek Megőrültek és az Édes Élet című műsorokból. Szerencsére sokat tartalékoltam, így most megtehetem, hogy elengedem magam, és az alkotásnak élek. (…) Nem szeretnék egy kiöregedett bohóc lenni a magyar médiában, ezért végre én is eljutottam arra a szintre, amire már Cinthya hónapok óta, és az egóm helyett inkább az alkotásaimat szeretném előtérbe helyezni. Inkább zenei műsorokra szeretnék koncentrálni, olyanokra, ahol az exibicionizmusom helyett a tudásom érvényesül. Egyelőre még nem kaptam ilyen jellegű felkérést egyik csatornától sem, de ki tudja mit hoz a jövő”

– mondta a Blikknek Varga, aki most festek, szobrászkodik és zenét szerez, “teljes mértékben az önkifejezésre koncentrál”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik