Szórakozás

Ebben a magyar filmben kapott szerepet Vajna Tímea

Nemrég még csak találgattuk, vajon melyik filmben kapott nyúlfarknyi szerepet a filmügyi kormánybiztos felesége, Vajna Tímea. Most úgy tűnik, megvan a válasz: értesüléseink szerint a mesés című, az állam által több mint egymilliárd forinttal támogatott Pappa pia című filmben szerepel majd. Hogy pontosan milyen szerepet kapott Vajnáné, egyelőre nem tudni, de ezek szerint nem ezen a forgatáson fog hollywoodi sztárok mellett parádézni.

A kissé ködös koncepciójú romantikus vígjátékot Csupó Gábor rendezi, aki olyan alkotások megvalósulásításában vett részt, mint a Simpson család vagy a Fecsegő tipegők. A Filmalap közleménye szerint a Pappa pia a 70-es, 80-as évek zenei világa, ikonikus magyar slágerei előtt tiszteleg.

„A római-parti csónakház körül bonyolódó történet főszereplője Tamás, a huszonéves kallódó zenész, akit kiöregedett rockzenész nagyapja arra kér, hogy segítsen neki csónakháza megtartásában, amit banki adóssága miatt az elárverezés fenyeget. A Pappa Pia romantikával és humorral átszőtt vidám mese szerelemről, barátságról, összetartozásról és a fiatalságról.”
A forgatókönyvet Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Veszettek) írta, az operatőr Tóth Zsolt, a producer Tőzsér Attila, a koproducer Kálomista Gábor. A forgatás júliusban kezdődött, a film 2017-ben kerül a magyar mozikba.

Ugyanilyen címmel egyébként készült már filmalkotás, meg is tekinthető a Youtube-on Polgár Peti és Annamary előadásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik