Szórakozás

Fábián Anita 10 éves kislánya Palvin Barbi nyomdokaiba léphet

Fabian-Anita(650x433).jpg (Array)
Fabian-Anita(650x433).jpg (Array)

A Jóban Rosszban színésznőjének kislánya, Lili vagy ahogyan Fábián Anita hívja, Pipi még csak 10 éves, de két éve már a TV2 sorozatában is játszik, most pedig belevágott a modellkedésbe. Édesanyja felkereste azt az ügynökséget, amely a legkeresettebb magyar modellünket, Palvin Barbit is foglalkoztatja és már túl is vannak az első portfólió fotózáson.

Anita elmondta, hogy semmit nem erőltet lányára, Pipi élvezi a modellkedést, szépségét pedig már egészen kicsi korában felfedezték.

Amikor egészen pici, totyogós volt a Pipi és elmentünk külföldre, a turisták megkértek, hogy lefotózhassák. Már akkor észrevettem, hogy bevonzza a tekinteteket, az emberek szeretnek ránézni. Kizárólag arról van szó, hogy az én gyerekem, ezt imádja csinálni. A három órás fotózás után, amikor beültünk az autóba, azt mondta: ‘Anya, most biztosan nagyon fáradtnak kellene lennem, de ez olyan, mint a lovaglás, teljesen kikapcsol. Én erre születtem.’ Nekem meg kicsordult a könnyem, mert mindig is azt vártam, hogy ilyen mondatok elhangozzanak a szájából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik