Szórakozás

Érdekes fordulat a Lagzi Lajcsi tavát megcsapoló gyerekek ügyében

Pár napja két fiatal tört be Lagzi Lajcsi birtokára, ahol nagyobb kárt is okoztak tavának megcsapolásával. A zenész azonban rajtakapta a rongálókat, akiket nem engedett elfutni. Egyikük apja azonban megjelent és megzsarolta Lajcsit, majd a trombitás állítása szerint meg is ütötte. A másik fél szerint azonban pont a zenész bántotta a gyerekeket.

Nemrég jelentkezett a Blikk szerkesztőségében az egyik a fiúnak a hozzátartozója, aki állítólag társaival bemásztott Galambos Lajos birtokára, és kárt okoztak. László állítása szerint ott volt a helyszínen, miután a mulatószenész és biztonsági főnöke fülön csípte az illetéktelen behatolókat. De szerinte az ártatlan gyerekeket hurcolták meg.

“Ott volt három magyar és három roma gyerek. A romák elszaladtak, pedig ők másztak be a zsiliphez”

– mesélte a férfi, és hozzátette: valóban számon­kérték Lajcsin, hogy miért tartották vissza a gyerekeket, de nem bántalmazták őt. Éppen ezért a rendőrségen személyi szabadság megsértése miatt is feljelentést tettek.

A trombitás pedig a lapnak elmondta: szemében nincsenek roma meg nem roma gyerekek és minden bizonnyal az a három fiú volt az elkövető, akit tetten értek. Lajcsi hozzátette, hogy azért is fájdalmas neki a három nappal ezelőtti bűncselekmény, mert szerinte olyanok követték el, akiket támogatott korábban anyagilag, például tüzelőt vett nekik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik