Szórakozás

Kulcsár Edina: Egy szép emberre jobban odafigyelnek, mint egy hajléktalanra

Két éve választották meg a világ második legszebb nőjének, nemrég a Nagy Duettben énekelt, most műsort vezet és a Magyarország Szépe versenyen zsűrizik. Nem bánja, ha smink nélkül fotózzák, és azon is simán túlteszi magát, ha gonoszkodnak vele. Interjú.

2014-ben ért el olyan sikert, ami korábban egy magyarnak sem sikerült: a Miss Worldön megválasztották a világ második legszebb nőjének. Azóta műsort vezet, Hevesi Tamás oldalán a Nagy Duettben énekelt, de nem szándékozik eltávolodni a szépségversenyek világától, inkább igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a dologból. A civakodásból nem kér, inkább félreáll, és most zsűritagként különösen odafigyel arra, hogyan bánnak egymással a versenyzők.

Az idei Magyarország Szépe versenyen zsűrizel, és segíted a lányokat a felkészülésben. Eddig úgy tűnt, hogy te a modellkedést és a szépségversenyeket ugródeszkaként használtad, és mióta második lettél a Miss Worldön, tudatosan más imidzset igyekszel kialakítani magadról.

Nem tudom, miért mondod ezt, ezek szerint benned is megvannak a sztereotípiák a szépségversenyekkel kapcsolatban. Pedig jó esetben egy szépségkirálynő a saját népszerűségét arra használja, hogy felhívja a figyelmet olyan fontos dolgokra, amikkel kevesen törődnek. Tehát ezt az egészet meg kell fordítani: ha belegondolunk,

logikus, hogy egy szép, csinos emberre sokkal hamarabb odafigyelnek, mint egy hajléktalanra,

csak hogy egy szélsőséges példát mondjak. A szépségverseny eleve fura elnevezés, bár mi is a szépséget díjazzuk, de a Magyarország Szépe versenyen ugyanilyen fontos a kisugárzás.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Az számít, hogy okos-e a versenyző?

Persze, hogy ne számítana. Én nem jártam egyetemre, rám is mondhatták volna, hogy buta, de az a fontos, hogy mennyire intelligens, hogyan tud megnyilvánulni. Mondjuk én is tervezem, hogy továbbtanulok, valószínűleg kommunikációt, mert az egy dolog, hogy ott vagyok az Aktívban, de azért tanulni is szeretnék erről a szakmáról. Mindenesetre nem akarom eldobni magamtól a szépségversenyeket, mert a visszajelzések alapján hozzá tudok tenni valami pluszt az emberek életéhez ezzel. Jó nézni, hogy valaki fejlődik, és jó érzés lenne tudni, hogy az én kezem is benne van egy újabb szépségkirálynő sikerében.

A zsűriben milyen szempontok alapján hozod meg a döntéseidet?

Mindig lemegyünk a felkészítőtáborba, ahol vannak ilyen előversenyek, és egy-egy lánytól mindig meg kell válnunk. Ilyenkor nagyon sok minden kiderül abból, ahogy a lányok bánnak egymással. Abból, hogy segítik egymást, vagy elvesznek egymástól.

Veled is gonoszkodtak más lányok, amikor még te versenyeztél?

Igen, de én beálltam a sor végére, aztán megkaptam a legutolsó estélyi ruhát, ami maradt. Én úgy gondoltam, nem a ruha teszi széppé az embert. Ha valakin látszanak a belső értékei, és tud viselkedni a színpadon, akkor tök mindegy, hogy milyen ruhában van.

Beleálltál ezekbe a konfliktusokba?

Nem. Nekem nagyon magas az ingerküszöböm, és bár néha nekem is eldurran az agyam, az nem ilyen közegben történik. Én ezt fejben jól le tudom zongorázni, hogy oké, akkor ők ilyenek. Okos enged, szamár szenved, ezt szoktam mondani.

Amikor a Nagy Duettet elvállaltad, mi volt a terv? Többet szerettél volna szerepelni, a tévézéshez akartál közelebb kerülni, vagy az énekesi karrieredet indítottad be ezzel?

Talán mindhárom igaz egy kicsit, de hülye lettem volna nem elvállalni. Azért is örültem a felkérésnek, mert régen az anyukám mindig biztatott, hogy jelentkezzek valamelyik tehetségkutatóba, és valahol ez a műsor is az. Egyszer pont anyukám kérésére énekeltem el közönség előtt a sulinapon az I Have Nothingot Whitney Houstontól, de tüszős mandulagyulladásom volt, úgyhogy óriási égés volt. Akkor azt mondtam, soha többé!
De egyébként nem tettem le róla teljesen, csak most lesz egy műtétem, mert már a Nagy Duettnek is hangszálgyulladással indultam neki. Csík Sanyi, a műsor énektanára figyelt fel rá, és ő küldött el a gégészéhez. Végül megállapították, hogy a bal orrkagylóm rendellenesen fejlődött, úgyhogy most meg fognak műteni.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Van valami tervszerűség abban, ahogy építed a karriered? Mi lesz veled 5 év múlva?

Tényleg nincs terv, sodródom. Ha jön egy felkérés, akkor azért átgondolom, hogy az építene-e. Öt év múlva azért gondolom, már lesz családom.

A pároddal nem olyan régóta vagytok együtt. Korábban sokat írtak arról, hogy hosszú, közel hat éves párkapcsolatodnak vetettél véget.

Igen, nyilván nem posztoltam ki minden veszekedést, de szép lassan kiderült, hogy finoman szólva is más irányba tartunk. Egész egyszerűen elmúlt a szerelem, úgyhogy ennek így kellett lennie. A mostani párom tökéletes, és arról már beszéltünk, hogy két-három éven belül azért már kéne gyerek. Majd meglátjuk, ahogy az élet hozza.

Vállalkozol is, mint Sarka Kata vagy Vajna Tímea?

Szeretek több lábon állni, van egy ruhamárkám, és most csináltam egy iskolát, ami ilyen felkészítő jellegű, modellkedésre, szépségversenyekre készít fel. Ez egy egy hónapos mentorprogram, olyanoknak is ajánljuk, akik nem tudják elfogadni magukat, önbizalomhiányosak. Mentális felkészítést kapnak a résztvevők. Nemcsak arra készítjük fel őket, hogy mi van, ha nyernek, vagy sikeresek lesznek, hanem arra is, hogy mi van, ha buknak. Ezt persze nem én tanítom nekik, ez nem az én asztalom, ezt pszichológus szakemberre bízom. Én a saját élettörténetemen keresztül próbálom buzdítani őket, hogy elhiggyék, lehetséges. Meg a közösségi média használatára is én tanítom őket, mert

én azért a Facebooknak is köszönhetem a népszerűségem.

Olvasod a kommenteket?

Igen.

És hogy bírod?

Jól, szerencsére a követőim 98 százaléka nem troll. Amikor új párkapcsolatom lett, féltem is, hogy támadni fognak, de épp ellenkezőleg, biztattak, csak jót kívántak.

Egyszer azt mondtad, kevés barátod van, inkább a családtagjaiddal töltöd a szabadidődet.

Ezt tulajdonképpen direkt alakítottam így. Annyira kevés időm van, hogy ha el is megyek vásárolni, akkor szívesebben töltöm az időm az anyukám vagy a dédnagymamám társaságában. Nyilván mindenki sokat csalódott már valakiben, én bennük bízom. Vannak haverjaim, de olyan barát-barát, akivel nap mint nap, vagy minden órában beszélek, olyan nincsen. Egy: időm se lenne rá, kettő meg: én így tök jól érzem magam.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Ajánlott videó

Olvasói sztorik