Szórakozás

Cooky otthagyja a Music Fm-et a TV2 kedvéért

Mindez a rádió reggeli műsorából, és a hivatalos Facebook-oldaláról derült ki, mivel – ahogy írják – a DJ egy tévés kihívás miatt fejezi be rádiós pályafutását. A kommentben érkező kérdésekre pedig azt is elárulták, legutóbb a Nagy Duettben ítészkedő Cooky továbbra is a TV2 képernyőjént lesz látható, de hogy milyen minőségben, az egyelőre még nem derült ki.

Az viszont igen, hogy a francia rádiósnak, – vagyis innentől tévésnek! – ma délután lesz az utolsó munkanapja a Music Fm-ben. Kiss Anikó, a rádió vezérigazgatója elmondta: “Cooky azzal mondott fel, hogy „befejezte magyarországi rádiós pályafutását”, amit nagyon sajnálunk, hiszen egy üde színfoltot veszít a rádiós piac. Azonban úgy váltunk el egymástól, hogy ha ősszel mégis úgy alakul, a Music Fm-ben biztosítjuk számára a helyet. Számunkra ugyanis evidens a kölcsönös lojalitás.” A rádió közleményéből az is kiderül, októberben valami nagy változás történik majd Cooky életében; ezt Bochkornak titokzatosan így fogalmazta: „Olyan döntést kell majd hoznom, ami nekem is fájni fog.”

Cooky távozásával párhuzamosan a Music Fm is nagy megújulásra készül. A vezérigazgató elmondta, olyan változtatást terveztek, ami alapjaiban ugyan nem változtatja meg a műsorstruktúrát, de „innovatív, nagy dobás lesz, ami megfelel a 21. század megváltozott rádióhallgatási szokásainak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik