Szórakozás

Emilia Clarke a szüleivel nézte végig a meztelen jelenetet – meg is bánta

Kedves szülők. Gondolják át kétszer is, miket kívánnak gyermekeik jövőjével kapcsolatban, nehogy úgy járjanak, mint Emilia Clarke, a Trónok Harca Daenerys Targaryenjének ősei.

Ők ugyanis, miután a minap óvatosan megjegyezték, hogy nem tett rájuk óriási benyomást ebben az évadban a lányuk által alakított királynő karaktere, kénytelenek voltak közösen megnézni vele egy jelenetet.  Olyat, amiben a lányuk meztelen.

A színésznő a finom kritika után ugyanis leültette őket a képernyő elé, hogy együtt nézzék meg a hatodik évad negyedik részét, aminek végén a Sárkányok Anyja elevenen égeti el az őt fogva tartó dothraki khálokat, majd pucéran sétál ki egy lángoló épületből.

“Leültettem őket, hogy nézzük meg közösen, majd azon nyomban meg is bántam, amikor apám annyit kérdezett: már megint?” – idézte fel nevetve a cseppet kínos estét Clarke.

Emilia már korábban is meztelenkedett a sorozatban, mégpedig a harmadik évadban, sietve emlékeztet is, hogy az azért már nem most volt. Az idén harminc éves színésznő ugyanakkor hangsúlyozta, egyáltalán nem bánta meg, hogy ismét ledobta ruháit.

(Entertainment Weekly)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik