Szórakozás

Tóth Andi könnyű nőcske szerepét kapta az RTL-től

Az X-Faktor győztese, Tóth Andi folyamatosan koncertezik, színházban játszik, hamarosan pedig a Válótársak sorozat felvételeit kezdi az RTL Klub stábjával.

“Korábban is szerepeltem már a sorozatban, de most minden eddiginél bevállalósabb szerepem lesz: Noémi nem veti majd meg a férfiak közeledését, és gyakran esik szerelembe. Emlékszem, néhány hete a rendező, Kovács Dani aggodalommal a hangjában hívott, hogy beszélje meg kedvesemmel, Petivel, hogy lesznek bizony csókolózós jelenetek is. Erre én nevetve mondtam, már nincs mit megbeszélni, mert szakítottunk. Így gond nélkül bevállaltam a rám osztott, sokszor könnyű nőcske karaktert”

– mondta a Borsnak a 17 éves Andi, aki két hónappal ezelőtt szakított a barátjával. Az ifjú énekesnő életében azért is új fejezet kez­dődött, mert nagymamája után édesanyja vigyáz rá a fővá­rosban.

“Zajlik az élet, anyukámmal shoppingolunk, és csupa csajos dolgot csinálunk, teljesen kizökkentett a szomorúságból. Sokszor ki­sminkelem, és rettenetesen élvezi, hogy egy kis trükkel tíz évvel fiatalítjuk meg egyébként is fiatalos külsejét. (…) Alig várom már a fesztiválszezont, a nyarat, és bevallom, azért nem csukom majd be a szemem egy helyes srác láttán.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik