Szórakozás

Ellen nem bánta meg, hogy felvállalta leszbikusságát

Hiába a rengeteg Emmy-díj, az Oscar-gála vezetése, Amerika talán legnépszerűbb talkshow-műsorvezetője, Ellen DeGeneres beismerte, hogy ő valójában egy introvertált ember, aki kínosan érzi magát társas helyzetekben.

„Az biztos, hogy introvertált vagyok. És ezt én is csak most tudtam meg magamról. És talán nem is gondolnád, mert én így döntöttem… vagyis inkább véletlenül alakultak így az események az életemben. A stand up meg minden véletlen volt. Nem én voltam az osztály bohóca, nem kellett a figyelem. Azt nem mondanám, hogy magamnak való vagyok, szeretek megosztani bizonyos dolgokat. De félénk és befelé forduló típus vagyok. Nem szeretem a nagy figyelmet”

– állította egy today.com-on megjelent interjúban a népszerű komikus-műsorvezető, aki félelmei ellenére 1997-ben a nyilvánosság előtt jelentette be leszbikusságát. Akkor így nyilatkozott

Inkább olyan dolgokról beszélek, melyek fontosak számomra, de szerepet nem játszok csak azért, hogy szeressenek az emberek.”

Ellen sosem gondolt hibaként a nagy coming-outjára.

„Ez a legjobb… mert szabad lettem. Tökéletesen képes vagyok önmagam lenni… A szórakoztatóiparban mindenki tudja, kik melegek. Nézzünk szembe a tényekkel. Vagyis, ha a kamera nem forogna, megnevezhetnénk mindegyikőjüket. Ha ez nem lenne publikus és csak a könyvem megjelenéséről szólna az interjú, biztosan rettegnék, hogy mikor bukom le. Rettegnék, hogy rákérdeznek és azon agyalnék, hogyan tudnék kitérni a válasz elől. És ez az egész olyan nevetséges. Borzalmas lehet úgy élni, hogy titkolsz valamit. Ha a hírnév és a pénz érdekében teszed ezt, az olyan, mintha eladtad volna a lelked az ördögnek.”

A műsorvezető az egyik legismertebb ember Amerikában, és mégis, nemrégiben magyar nyelven is megjelent könyvének olvasása közben egy visszahúzódó, félénk személy benyomását kelti. Ellen Szórakozol velem?! című könyvének olvasása olyan, mintha egy nagy ölelést kapnánk.

Nos, ha szeretnél egy nagy ölelést, vedd meg a könyvet! Ez jó gondolat. Legyen mindenki boldogabb! Bárcsak a világ boldogabb lenne! Szerintem ez az egy közös mindenkiben. Túlságosan a különbségekre koncentrálunk, és ez káoszt, negatív hatásokat és megfélemlítést teremt a világban. Pedig bárcsak mindenki arra koncentrálna, ami mindegyikünkben közös… hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.”

Ellen felesége az ausztrál-amerikai színésznő és modell Portia de Rossi. A humorista igazán kedveset ír Portiáról könyve elején: megemlíti, hogy ő élete legfontosabb szereplője, és egy fontos ember törekszik arra, hogy kiteljesedj, és legyőzd a korlátaidat.

Nos, valójában ő mondott valami ilyesmit a fogadalmában, mikor összeházasodtunk, de ezt most nem tudom pontosan felidézni. De az volt a lényeg: Fontos, hogy szeretve legyünk. És alapvető, hogy meg is értsenek. És én ezt kapom tőle. Ő megért engem. Támogat és szeret. És ő úgy szeret, mint még senki. Vagyis én nagyon szerencsés vagyok. Mert nehéz ilyet találni.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik