Szórakozás

Andy Vajna: Erős és tapasztalt szakmai csapatot hoztam össze

A TV2 tulajdonosa, Andy Vajna írásos nyilatkozatban reagált a Népszabadság pénteki számában megjelent cikkére, amelyben azt írták: Vajna két héttel ezelőtti odapirítása nyomán Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója próbálja konszolidálni a saját helyzetét és a Tények igencsak megroggyant presztízsét, nézettségét.

“A TV2 teljes vezetése a bizalmamat élvezi. Egy erős és tapasztalt szakmai csapatot hoztam össze, amely képes lesz megújítani a TV2-t és kábelcsatornáit. A csatorna vezetésével hetente egyeztetek, a stratégiai kérdésekben közösen hozzuk meg a döntéseket. (…) Büszke vagyok arra, hogy már az első három hónapban is értünk el sikereket, A Nagy Duett és a Kismenők indulása óta piacvezető”

– idézi Vajnát a nol.hu.

Andy Vajna egyébként jogos optimizmusa a hétvégéket illetően. A Nagy Duett vasárnap esti adása volt az elmúlt hét legnézettebb műsora a teljes lakosság körében, az adást közel másfél millió néző követte nyomon. Jól debütált a Showtime Hajdú Péterrel is, a comedy-show első adását több mint 850 ezren nézték. Szombat este a TV2-n sugárzott Kismenők című produkció is remekelt több mint egymillió nézővel. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az RTL Klub a hétköznapok többségét toronymagasan nyeri, a TV2 a hétvégenként tud visszavágni.

Friss hír továbbá, hogy végre nyilvános a Tények műsorvezetőinek személye: az RTL-től átcsábított Gönczi Gábor mellett Marsi Anikó híradózik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik