Szórakozás

Ördög Nóra: Nagyon szeretnék harmadik gyereket

ördög nóra (ördög nóra, )
ördög nóra (ördög nóra, )

Ördög Nóra annyira élvezi az anyaságot, hogy szívesen vállalnának férjével még egy gyermeket Mici és Vencel mellé.

“Ebből sosem csináltam titkot. Abszolút nyitott vagyok arra, hogy legyen harmadik gyerekünk, de még nem most. Pozitív élmény mindkét terhességem, imádok anya lenni, nagyon szeretnék harmadik gyereket, de ez most nem időszerű. Majd később meglátjuk. Ha megadatik, nagyon boldogok leszünk. De ha nem, nekünk már akkor is kerek a világ”

– mondta a Borsnak adott interjújában Nóra, aki jelenleg a munkára koncentrál: a TV2-n a Kismenők műsorvezetője, májusban pedig megjelenik új könyve is, amelynek borítófotóján ruha nélkül látható.

“A fotónak fontos, mély üzenete van. Egyrészt a meddő nők kiszolgáltatottságát, sebezhetőségét fejezi ki, másrészt az én teljes őszinteségemet, kitárulkozásomat ebben a témában. Úgy éreztem, egyértelmű a mondandóm, és kaptam is rengeteg pozitív visszajelzést, de elfogadom, hogy ez nem mindenkinek fér bele. A borító képe kicsit változott, de az üzenete nem: lehessen végre nyíltan, kendőzetlenül, őszintén beszélni a meddőségről! Sőt az új fotó egyik legfontosabb mondanivalója pont az, hogy nem szabad lesütni a szemünket, szembe kell nézni a problémákkal, és haladni előre a megoldás felé.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik