Szórakozás

Gyereke született az Éjjel-Nappal Budapest Félixének

Az Éjjel-Nappal Budapest legsármosabb pasija, Félix egy hónapon belül lett férj és apa.

“Március 19-én volt a polgári szertartás. Amikor fogadalmat tettünk egymásnak, majd felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt, akkor nagyon elérzékenyültem, de persze Betti is. Mindenképp akarunk majd egy nagy lagzit, amely valószínűleg jövő nyáron lesz, hiszen addigra Betti visszanyeri az alakját, alkoholt is ihat már, a lányom pedig egy igazi pici hercegnő lehet majd a szertartáson. Már terveztünk gyereket, de csak az esküvő után, ám így alakult. Amikor az első ultrahangon megjelent egy pici fekete folt, és mondták, hogy az ott a baba, elérzékenyültem”

– mondta a Blikknek Félix, akinek kislánya 4190 grammal és 56 centivel született meg két héttel a kiírt időpont előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik