Szórakozás

Farm: Attila kimaxolta a tahóság fogalmát

A tanyasi reality egyik minősíthetetlen vitája lobbant fel egy esti tábortűz alkalmával Dia és Attila között. A Farm legirritálóbb férfilakója ugyanis nem bírta megemészteni, hogy Sanyától azt kellett hallania, többen haszontalannak érzik az ő munkája egy részét. Ezt az első adandó alkalommal számon is kérte a többieken, aminek az lett a vége, hogy hajba kapott az általa lustának tartott Diával, akinek még azt is odavetette: “Nem véletlenül apád se bír téged.”

Az övön aluli beszólást a szőke lány külön, a kamerák előtt reagálta csak le, ott azonban mindent beleadva fejtette ki véleményét a történtekről. “Megkaptam, elkönyveltem. Ő hagyta el a lányát. Majd kiviszem párbajra, kint hagyom, megköpködöm.”

Veszekedésben persze ezen kívül sem volt hiány, Heni például már remegett, miközben a diktatórikus heti gazdával, Norbival kellett szájkaratéznia egy kanál cukorért.

A paplan alatti akciók is tovább folytatódnak, Cinti Norbival, míg Brigi Gergővel osztja meg az ágyát; utóbbi lány mint kiderült, nyolc év után engedett valakit ennyire közel magához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik