Szórakozás

A trafikok után most már karrierjével is foglalkozna Palcsó Tomi

Palcsó Tomi (Palcsó Tomi)
Palcsó Tomi (Palcsó Tomi)

A néhány hét múlva 30-at is betöltő egykori tehetségkutatós úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát és elkezdi tudatosan építgetni zenei arrierjét. Palcsó Tomi az utóbbi években leginkább öt trafikja irányításával volt elfoglalva, de hamarosan nagy kihívásnak néz elébe. Felkérték az “Itt élned, halnod kell” című zenés történelmi játékba, hogy Vikidál Gyula, Varga Miklós és Deák Bill Gyula mellett játsszon a Hősök terén.

Több mint tíz éve kezdtem énekelni, és a Megasztár volt az egyetlen, ahová beadtam a jelentkezésemet, és én irányítottam a sorsomat. Azóta sodródom, de tudatosan sosem építettem a karrieremet. Szeretnék ezen változtatni, és harmincévesen megvalósítani az álmaimat

– mondta a Borsnak Palcsó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik