Szórakozás

Hujber Feri: Napi fél liter tömény alap volt

A sajátos életszemléletű színész mostanában megkomolyodott, egyre többet foglalkozik a családjával és a munkához is alázattal fordul. Korábban azonban ez nagyon nem így volt. Hujber Ferenc maga is elcsodálkozik azon, hogy a múltban elkövetett dolgai után, még akad, aki munkát ajánl neki.

Annyi emberbe rúgtam bele az elmúlt tizenöt-húsz évben, hogy azt szoktam mondani: az is csoda, hogy én még munkát kapok ebben az országban. Amit 1999 és 2003 között megúsztam minden téren, azt magam sem hittem el. Tiszteletlenek voltunk, hullarészegen játszottunk a Vígszínház színpadán, de akkor azt éreztük, hogy mindent megtehetünk

– árulta el a színész az Echo Tv vasárnap este jelentkező Arckép című műsorának felvételén.

A halálból visszatért Hujber arról is mesélt, hogy mi volt a napi alkoholadagja, ahogyan arról is, hogy hogyan alázott meg bárkit, aki az útjába került.

A napi fél liter tömény alap volt, erre jött még négy, öt, hat üveg pezsgő vagy bor, plusz a sörök.

“De érdekes, hogy amikor ennyit ittam, akkor néztem ki a legjobban, mert hetente ötször jártam aikido-edzésre, és reggel rendesen megjelentem a próbákon, így senki nem szólt rám emiatt. (…) Verbálisan rettentően erőszakos vagyok, és bárkit nagyon rövid idő alatt porig tudok alázni. Régebben ezt válogatás nélkül műveltem mindenkivel, ma már csak nagyon indokolt esetben teszek ilyet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik