Szórakozás

Kulcsár Edina szerint Csobot Adél gonosz volt vele

A héten ezúttal is öt celeb próbálja lefőzni egymást a Hal a Tortánban. Ma pedig kiderül, hogy Peter Srámek, Schobert Norbi, Zsidró Tamás, Kulcsár Edina és Csobot Adél közül ki teljesít a legjobban. A két hölgy egész héten rivalizált egymással, ami nem csak nekünk, de a versenytársaknak is szemet szúrt, de ez nem nyomta rá a bélyegét a hangulatra. A fiúk ugyanis jót szórakoztak azon, hogy a szépségkirálynő és a terhes énekesnő folyamatosan odaszúrt a másiknak.

Edinánál az tette be a kaput, hogy Adél mindössze három pontra értékelte a főztjét – merthogy a korábbi évadokkal ellentétben, most egymás szemébe kell mondaniuk a celebeknek, mit gondolnak a vacsoráról. A kismama estjén éppen ezért a szépség látványosan nem érezte jól magát és az ételt is csak tologatta. Aztán jött az újabb pontozás. Az Aktív műsorvezetője leszögezte, hogy ő nem bosszúálló típus, így kizárólag a teljesítményt fogja szem előtt tartani. Adél ekkor adta meg a kegyelemdöfést, amit Schobert Norbi sem bírt ki röhögés nélkül: “Mint ahogyan én is tettem.”

Kulcsár mindezek után nagyvonalúan négy pontot adott a várandós énekesnőnek, de véleményét azért kertelés nélkül elmondta: “Szerintem gonosz voltál velem, mert nem vetted figyelembe, hogy el van törve a kezem és még így is három tányért hoztam be egyszerre, míg te csak egyet.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik