Szórakozás

Farm: Heni készülhet a következő párbajra

A legtöbb kiválasztójelet kapó három lehetséges játékos (Sándor, Vivi és Heni) közül ezúttal is a heti gazda dönthetett. Sanya pedig letagadva ugyan, de személyes konfliktusuk miatt Henit küldte párbajra. Hamarosan pedig az is kiderül, hogy utóbbi kit választ magának ellenfelül. A nagy esélyesek között van Vivi, hiszen ahogy többször hangoztatta, képtelen vel együtt létezni.

A párbajozó megnevezése után újabb izgalmak következtek. A farmerek azt a feladatot kapták, hogy megválasszák maguk közül a legértékesebb és leghaszontalanabb játékost. Míg Norbi és Brigi döntetlennel végeztek, mint a leghasznosabb csapattag, addig Sanya és az ő farmfitnessz projektje csúfosan megbukott.

És, ami még történt:

  • Dia sírással és kiabálással fenyegetőzött, amiért a férfiak dolgoznak a konyhában, a nők pedig a földeken
  • Cinti megpróbálta belovagolni a szamarat, de az nem tetszése jeléül ledobta a hátáról a lányt
  • Három farmer és egy kutya is kevés volt ahhoz, hogy a birkákat betereljék a helyükre
  • Brigi és Gergő azon örlődik, hogy érdemes-e kapcsolatba bonyolódniuk egymással

Ajánlott videó

Olvasói sztorik