Szórakozás

Ábel Anita és Majka vezeti a TV2 új műsorát

A páros a Drágám, add az életed! című showműsor házigazdája lesz, amelyben ismert sztárpárok hölgytagjai licitálnak párjuk teljesítőképességére, akik igyekeznek bebizonyítani, mi mindenre képesek szerelmükért.

Vadonatúj saját gyártású, szórakoztató műsor indul májusban a TV2-n – olvasható a csatorna által kiadott közleményben.

A Drágám, add az életed! című, hétköznap esténként jelentkező show adásaiban egy héten keresztül jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról. A humoros ügyességi, vagy éppen embert próbáló feladatokat az a pasi hajthatja végre, akinek a teljesítményében leginkább hisz a párja, tehát akire a legmagasabb tétet tették. A hölgyek természetesen igyekeznek túllicitálni egymást, már-már teljesíthetetlen feladatok elé állítva párjukat, a férjek pedig bizonyítanak kedvesüknek, hogy valóban ők a nagy Ők – írja a TV2 a műsorról. A show házigazdái Ábel Anita és Majka lesznek.

Valahogy mindig összefúj minket a szél. 2002-ben, azaz tizennégy éve vezettünk először együtt műsort, aztán dolgoztunk más rádiós és tévés produkciókban. Nagyon szeretjük egymást, és már alig várom, hogy újra beszólogathatunk egymásnak. A műsor szerintem rendkívül szórakoztató lesz, igazi hétköznap esti kikapcsolódás, ahol szükség lesz a férfi versenyzők erejére és bátorságára, ennél többet egyelőre nem árulhatok el” – nyilatkozta Ábel Anita.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Majka is lelkesen várja a közös munkát.

Anita életem negyedik nője, mivel anyám, nagyanyám és Hajni után ő az, aki nulláról 1 másodperc alatt fel tud idegesíteni, de annyira, hogy agyvérzést kapok tőle. Ebből kifolyólag a mi műsorunk parázs hangulatú lesz, amiben bőven akad majd marakodás, jóízű adok-kapok, de mindezt mi úgy tudjuk, hogy közben imádjuk egymást. Anitának pont olyan pikírt és szarkasztikus a humora, mint nekem, így garantálom, hogy a nézők jól fognak szórakozni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik