Szórakozás

Nóci nem jelent meg a bíróságon

Nóci (Array)
Nóci (Array)

Emlékezetes, hogy Czifra Noémi még 2012 decemberében keveredett bajba, amikor is a rendőrök ittas vezetésen kapták; ám miután elvették jogosítványát, a VV egykori műsorvezetője másnap a Derecskei Járási Hivatal okmányirodájában igényelt egy másikat. Mivel büntetése még nem volt felvezetve a rendszerbe, így a hivatal kiállított számára egy ideiglenes okmányt. Nóci emiatt közokirat hamisítás vádjával került bíróság elé, ahol azzal védekezett, hogy nem emlékezett a rendőri intézkedésre, azt hitte, csak elhagyta jogsiját.

Tavaly ezért öt hónap börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve, amit ugyan nem fogadott el, de azt beismerte, hogy megérdemelt döntést hozott a bíró.

Ma ebben a közokirat-hamisítási ügyben kellett volna Debrecenben megjelennie az egykori tévésnek, azonban ő távol maradt. A Bors úgy tudja, mikor a bíróság felhívta, a párja vette fel a telefont és közölte, hogy Nóci épp orvosnál van. Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője lap munkatársával közölte: az orvosi igazolást utólag is elfogadja a bíróság. A tárgyalást májusra napolták, akkor akár már jogerős ítélet is születhet az ügyben.

“Előjegyzett orvosi vizsgálaton voltam, ezt jeleztem az ügyvédemnek. Nincs probléma, nem súlyos betegség miatt kellett orvoshoz mennem. Nincs itt semmi szándékosság, az előjegyzésem sokkal hamarabb megvolt, mint- hogy a bírósági idézést kézhez kaptam” – magyarázta később telefonon Nóci a lap megkeresésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik