Szórakozás

A gyerekek már pótapaként tekintenek Polyák Lilla fiatal párjára

A színésznő és exférje, Homonnay Zsolt 15 év házasság után döntöttek a válás mellett, azóta pedig mindketten megtalálták a boldogságot egy fiatalabb társ mellett. Polyák Lilla már össze is bútorozott 24 éves színész szerelmével, Gömöri András Mátéval, akiről még a barátok is le akarták beszélni eleinte. A nem túl fényes kilátások ellenére a pár mégis nagyon jól megvan, sőt Lilla két fia, Zsombor és Bulcsú is imádják a pótpapát. Az “új családot” a Blikk olvasóriportere kapta lencsevégre egy focimeccsen, ahol a színésznő kisebbik gyermeke folyamatosan Mátén csüngött, hol a nyakában ült, hol puszilgatta anyukája új szerelmét.

“Máté barátja volt a játékvezető, ő hívott meg minket a focimeccsre. Zsombor a tenisz mellett a foci szerelmese, és én is rendszeres meccsnéző vagyok. Azért álltunk a nyilvánosság elé néhány hete, hogy ne kelljen bujkálnunk, hogy ilyen és ehhez hasonló közös programokon is részt tudjunk venni. Szerencsére a fiúk jól kijönnek Mátéval, és Zsolt új párját is megismerték már. Fontos, hogy tudják, attól, hogy a szüleik új párkapcsolatban élnek, számunkra mindig is ők lesznek a legfontosabbak” – mondta a napilapnak Lilla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik