Szórakozás

Stohl András nem hagyta cserben a családját

A színész rendkívül elfoglalt mostanában, gyakran még a gyerekeivel eltöltött idő alatt is dolgozik, hogy összekösse a kellemest a hasznossal. A sűrű programok ellenére Stohl mégis beígért családjának egy közös pihenést, ami már négy éve várat magára. Akkor hívták ugyanis először meg az afrikai ihletésű hotelbe, igaz akkor még csak háromgyermekes apuka volt. A kikapcsolódás azonban most is meghiúsult kis híján.

“A szervezésbe az utolsó ponton szólt bele az élet, hiszen elfelejtettem, hogy este színházban játszom. Nem akartam az izgatott családot lelombozni, így levittem őket Felsőtárkányba majd visszasiettem a színházba, utána pedig éjszaka csatlakoztam Ancsikáékhoz. Még magam is meglepődtem, hogy másnap reggel milyen üdén ébredtem, én, akinek a reggel nem a kedvenc napszaka. Talán a hely szelleme vagy az erdei levegő tette” – mondta a színész, aki a néhány nap alatt igyekezett mindent bepótolni.

Két éves kisfiával és első osztályos lányával, Franciskával a játszóházban és a barlangfürdőben vált maga is gyerekké, de párjával is jutott idő egy kis romantikázásra, hiszen érettségi előtt álló nagylánya, Rebeka vigyázott a kicsikre.

Galéria
Fotó: Fénypont Média

Ajánlott videó

Olvasói sztorik