Szórakozás

Az ATV-nél nem tudtak arról, hogy Ábel Anita a TV2-höz szerződött

Ábel Anita, aki eddig az RTL2-n futó Heti Hetesben, és egy másik csatorna női magazinjában volt látható, ezután a TV2-n folytatja, ahol a Kismenők című gyerek-tehetségkutatóban kap feladatot – írtuk meg tegnap a Bors nyomán. A bulvárlap később megkereste az ATV-t is, ahol a színésznő A nő háromszor című beszélgetős műsort vezeti, hogy mit szólnak ahhoz, hogy elveszíthetik egyik képernyősüket. Mint kiderült, a csatornánál a hírekből értesültek a változásról.

“A nő háromszor című műsor készítői arról értesültek, hogy az utóbbi hetekben megnőtt az érdeklődés Ábel Anita iránt, de azt, hogy a TV2-höz szerződött, a Bors újságból tudtuk meg. Nincs harag, mint mondtam, nem lepett meg minket, tisztában voltunk vele, hogy vannak ajánlatai” – mondta el dr. Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója, aki arra a felvetésre is reagált, hogy nem Anita lenne az első, aki egyszerre két csatornánál is dolgozik.

“Beszéltünk erről a műsor producerével is, de a korábbi hasonló esetekből tanulva, utalnék itt Demcsák Zsuzsára, aki szintén tőlünk igazolt a Mokkához, ezt nem tartanánk szerencsésnek. Anita helyére jól felépített műsorvezetőt keresünk, olyat, aki a bulvárban is otthon van” – mondta el a tévés.

A lap információi szerint a megüresedett helyre Krizsó Szilvia és Jakupcsek Gabriella neve is felmerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik