Szórakozás

A Dal: Harsányi Levi szerint Tatár Csilla nem tudja lereagálni a poénjait

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójának két műsorvezetője már második éve áll egymás mellett a show színpadán, de ez az idő sem volt elég ahhoz, hogy összecsiszolódjanak. A legnagyobb különbség köztük, hogy amíg Harsányi Levente megrögzötten próbál jópofáskodni, addig Tatár Csilla többnyire fapofával fogadja mindezt. A szőke tévés valószínűleg be van oltva humor ellen, ezt pedig a tévénézők is rendszeresen megjegyzik.

“Csillával folyamatosan hangolódunk egymásra, de a poénjaim sajnos nem mindig úgy sülnek el, ahogy azt elképzelem. A babakocsi ötlete nem az enyém, hanem a stábé volt, csak nekem jutott a megtiszteltetés, hogy a poént kivitelezzem. Viccesnek gondoltam, hogy beszélek a babához, ám viszonylag gyorsan tudatosult bennem, hogy Csilla nem úgy értékelte a poént, mint vártam. Nagyon várom már, hogy Csilla végre visszaadja a csípős megjegyzéseket, és egy újabb poénnal lereagálhassam azokat. Csilla nagyon emberien kezeli a csipkelődéseimet, de abszolút nem bánnám, ha én is kapnám az ívet” – mesélte a Borsnak Levi.

A legszebb az egész történetben pedig az, hogy Csilla nem csak hogy nem reagálja le a csípkelődéseket, de észre sem veszi, hogy része volt benne. “Nem érzem, hogy csipkelődne, ezért nincs is mit lereagálnom. Úgy érzem, nagyszerű harmóniában dolgozunk együtt Levivel” – mondta Tatár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik