Szórakozás

A Dal: Mozdulatlanságra ítélték Nikát

Egyedülálló színpadi látványvilággal állt színpadra szombat este A Dal című műsorban Veres Mónika Nika. Az énekesnő arcát az itthon élő televízióműsorban még sosem próbált 3D mapping technikával festették meg. Nika dolga nem volt egyszerű, hiszen egy energiával teli dal, az Emlékkép első felét kellett tökéletes mozdulatlanságban előadnia.

“A nézők ezt nem láthatták, de a fejem hátulról egy mikrofonállvánnyal volt kitámasztva, hogy el ne mozduljon. Egy centis kilengés is azt eredményezte volna, hogy az arcomra vetített látvány már nem mutat megfelelően. Hetekig gyakoroltam, hogy mozdulatlanul álljak és énekeljek, aki volt már színpadon, az tudja, hogy ez nagyon nehéz”

– mondta Nika, akinek arcát Bordos László nemzetközileg is elismert művész speciális technikával szkennelte be.

Fotó: Penziás Nikolett/MTVA
Fotó: Penziás Nikolett/MTVA

Az sem volt mellékes szempont, hogy az énekesnő milyen színű öltözéket visel, pontosan meg kellett tervezni cipősarkának magasságát éppen úgy, mint azt, milyen szögben tartja a mikrofont. A közönség és a zsűri végül bizalmat szavazott a fantasztikus produkciónak, így Nika ott lesz a középdöntőben, és megvan az esélye arra, hogy ő képviselhesse Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, Stockholmban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik