Szórakozás

Tóth Andi: Olivérrel remek párost alkotunk

Tóth Andi és Berkes Olivér közös duettel indultak az idei Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóján, A Dal című műsorban, amelynek nyertese Stockholmban képviselheti majd Magyarországot. Szombaton este dől el, hogy a két fiatal énekes dala, a Seven Seas továbbjut-e A Dal következő fordulójába.

“Olivér keresett meg dallal, az első pillanattól kezdve elkapott a lendület és az érzés, amit sugároz. Örömmel mondtam igent a felkérésre. A Seven Seas egy olyan dal, amit hallgat az ember, és azt érzi, hogy el kell indulnia, tennie azt amit szeretne. Iszonyat erős a húzása! Szeretném ha ezt megérezné a közönség is. Olivérrel szombaton azon leszünk hogy ezt adjuk át. Szeretnénk Stockholmban ott állni és képviselni Magyarországot”

– mondta a 24.hu-nak az X-Faktor millióit egyedül kezelő ifjú győztese, aki láthatóan teljesen egy húron pendül duettpartnerével.

“Őszinte leszek, rémisztő újra versenyszituációba kerülni szavazatokkal és a zsűri értékelésével. De Olivér sokat segít. És nagyon bízunk a közönségben. Hogyan készülünk? Lehet hogy meglepő lesz, de sokat bolondozunk. Már az elején kiderült, hogy ugyanolyanok vagyunk, imádjuk egymást ugratni. Nyilván nagyon izgulunk és készülünk, de próbálunk egymásra támaszkodni. Nem gondolom hogy nehezebb lenne egy duettet énekelni mint szólóban, inkább más. Egy partner sokat számít, lehet rá támaszkodni és tudjuk egymást építeni is a színpadon. Olivérrel remek párost alkotunk”

– tette hozzá Andi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik