Szórakozás

Bereczki Zoli balesetet szenvedett a színpadon

Bereczki Zoltán feje megsérült és vérezni kezdett csütörtök este a Centrál Színházban a Lepkegyűjtő című darab közben. A színész azt állítja, tovább tudott volna játszani, de az ügyeletes orvos más véleményen volt, így félbeszakították az előadást és hazaküldték a nézőket –  írja a Bors.

“Jól vagyok, szerencsére össze se kellett varrni a fejem. Az volt a baj, hogy borzasztóan vérzékeny helyen, a halántékomnál sérültem meg. Nem fáj, nem szédülök, mentem volna vissza a színpadra. Benne van a veszély a mozdulatban, és a nagy számok törvénye alapján ennek be kellett következnie, hiszen ez volt a 42. előadás. (…) Amikor megsérültem, láttam a vért, első dolgom volt eltakarni, hogy ne ijesszem meg a nézőket. Kiszaladtunk, és egy pillanat türelmet kértünk. A helyszínen lévő ügyeletes orvos azonnal, profin ellátott, de mivel nem engedett vissza a színpadra, az ügyelő elnézést kért a nézőktől és hazaküldte őket. Áprilisban kárpótoljuk a nézőket”

– mondta a lapnak Bereczki, akiről nem lehet tudni, hogy mikor állhat legközelebb színpadra. Orvosai arra kérték, pénteken jelentkezzen náluk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik