Szórakozás

Nagymamájával és édesanyjával is egy napon született egy amerikai kislány

Az édesanya azt mondja, ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kaphatott volna.

Mikor tavaly áprilisban, kilenc év sikertelen próbálkozás után teherbe esett, a 33 éves Aimee Hernandóval madarat lehetett volna fogatni. Hát, még akkor, mikor az orvosa közölte vele, hogy várva-várt gyermeke minden bizonnyal 2016. januárjának végén fog születni.

Aimee, aki 33 évvel ezelőtt éppen édesanyja születésnapján jött világra, titkon abban reménykedett, hogy talán gyermeke is folytatja majd ezt a nem mindennapi sorozatot. És bármilyen kicsi volt rá az esély, végül igaza lett. A szülés január 18-án délelőtt indult be, nem sokkal azután, hogy párjával és két örökbefogadott kisfiukkal megérkeztek édesanyjához, hogy megünnepeljék a közös születésnapjukat.

„Amikor megéreztem az első fájásokat, egyszerűen nem akartam elhinni a dolgot. Tényleg ez történik? Tényleg szülni fogok? Ezt kérdezgettem mindenkitől”

-emlékszik vissza Aimee, majd elárulja, kislánya, akinek a Miracle Joy nevet adta végül makkegészségesen, közel 3 kilóval jött a világra. A nő orvosa szerint annak, hogy mindhárman egy napon szülessenek 1:133225-höz volt az esélye.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik