Szórakozás

Friderikusz Sándor becsapta a szegény családot?

Friderikusz Sándor Az Ének Iskolája forgatásai alatt ismerkedett meg az egyik versenyző, Mata Ricsi családjával. A műsorvezető állítólag támogatást ígért nekik, azonban a kisfiú édesapja, Ernő szerint becsapta őket.

A családfő a Borsnak elmondta: Friderikusz eleinte pénzzel segített a kilátástalan helyzetben lévő, havi 104 ezer forintból élő hattagú családon.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

“Amikor nálam volt Sándor, kérdezgetett mindenféle anyagi dolgokról, hogy mennyi a családom tartozása.

Mondta, szedjek össze minden csekket. Kiszámolta fejben az összes tartozást, ami olyan 1,6 millió forint lett. Azt mondta, szívesen kifizeti, mivel nehéz anyagi helyzetben vagyunk. El is vitte a papírokat, de két hét múlva visszapostázta. Hónapokig hívogattam, hogy hogyan áll a tartozásom, mindig kitérő választ adott, majd egyszer csak közölte, hogy neki sem ideje, sem lehetősége nincs kifizetni.

(…) Hangfalakat építek és eladok. Azt mondta Friderikusz, két évig támogatna anyagilag, hogy a vállalkozásom beinduljon. A kettőnk közötti megállapodásról szerződés is készült. Első körben kaptam százezer forintot, és kijelölt egy férfit, hogy a munkámat és a ki­adásaimat felügyelje. A szerződés szerint havonta hó végén számlát kellett küldenem a kiadásokról és a bevételekről. A felügyelőm azt mondta a második százezer forint után, hogy elég az is, ha tételesen leírom, mit mire költöttem. Kaptam egy értesítést ezután, hogy a Friderikusz Alapítvány megszünteti a támogatást, mert szerződést szegtem. Pedig csak azt csináltam, amit a férfi mondott” – mondta a lapnak Mata Ernő.

Friderikusz Sándort nem sikerült a témában szóra bírni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik