Szórakozás

Puskás Peti barátnője bábperformansszal szerepel a Got Talent-ben

A Nylon Group, azaz Eke Angéla és Márkus Sándor szombat este mutatkozik be a Hungary’s Got Talent zsűrije előtt egy kortárs bábperformansszal.  

Mióta foglalkoztok a bábszínházzal?

Márkus Sándor: Mindketten három éve diplomáztunk a Színház és Filmművészeti Egyetemen, Csizmadia Tibor és Meczner János osztályában. Bábszínész szakon végeztünk, azonban diploma után mindketten szabadúszó színészként kezdtünk dolgozni budapesti prózai színházakban. Az egyetem után is több darabban játszottunk együtt a Nemzeti Színházban, a Szkéné Színházban, a Gólem Színház és a Vígszínházban. A színművészetin megtanultuk az összes bábtechnikát, de akkor nem vonzott minket a hagyományos bábjátszás, ezért “bábos aggyal” rendelkező prózai színészek lettünk. Akár színházban, filmben jászunk, de még ha szinkronizálunk, akkor is velünk van ez a képesség.

Mitől különleges és más az, amit csináltok?

Eke Angéla: A Nylon Group a mi saját színházunk, amiben a bábszínházat, mint műfajt a saját ízlésünk szerint műveljük.  Ami aktuális, progresszív, korszerű, ugyanazokról az érzésekről, gondolatokról beszélünk mi is, mint egy Shakespeare darab vagy mindannyiunk hétköznapi öröme bánata. Csak épp a forma más, amin keresztül megformáljuk és prezentáljuk ezeket az érzéseket, gondolatokat.

A Got Talent miért jó lehetőség a csapat számára?

Márkus Sándor: Küldetésünknek érezzük megmutatni, hogy a bábszínház nem csak gyerekeknek való letűnt műfaj. Kiemelendő gesztusnak találjuk, hogy egy kereskedelmi csatornán színházi műfajú produkció teret kaphat. Célunk a minőségi szórakoztatás, maximálisan bevetve művészi kapacitásainkat.  Fontosnak tartjuk a  mindenkit érintő társadalmi felvetéseket, azonban a világmegváltás lelkes gondolatai mellett elsősorban szeretnénk a nézőknek néhány percnyi tartalmas nyugalmat okozni a zaklatott, rohanó, viharos hétköznapokban.

Fotó: Kirschner Anna
Fotó: Kirschner Anna

Angéla, a párod, Puskás Peti is kedveli a bábszínház műfaját? Esetleg segít is benneteket valahogyan?

Eke Angéla: A kevés szabadidőnkben kifejezetten sokat járunk színházba. Báb és prózára egyaránt, a műfaj nem számít. Valamelyik barátunknak mindig van premierje,vagy csak mert kedvünk van elmenni. Legtöbbet a hozzászólással és kritikával tud segíteni Peti, érdekel a véleménye, mindig ki is kérem. Fontos a visszajelzés.

Mit szólt hozzá, amikor meghallotta, hogy jelentkezel a tehetségkutatóba?

Eke Angéla: Támogatjuk és tiszteljük egymás művészi ambícióit. Peti is jól tudja, hogy mit jelent, milyen erőfeszítésekkel jár a semmiből létrehozni és éltetni egy csapatot, ezért jó döntésnek találta ő is a jelentkezést a műsorba. Ami neki a The Biebers, az nekem a Nylon Group, én is igyekszem kellőképpen támogatni őt, és ez kölcsönös, jól inspiráljuk egymást a munkában is. Külön érdekes egybeesés, hogy anno ő is részt vett egy tehetségkutató versenyen, ő jobban tudja az ezzel járó lelki megpróbáltatásokat, de egyelőre még nem riogat vele.

Mennyi időtök van most egymásra, hogy oldjátok meg a találkozásokat?

Eke Angéla: Mindkettőnk karrierjében ez most fontos időszak, a Nylonnal elindultunk a műsorban,Petiéknek most jelent meg a nagylemezük. De ezek “csak” a saját vállalkozásaink, emellett játszom hét futó előadásban a Szkénében, Karinthy Színházban, Vígszínházban, Jurányi Házban, sokat szinkronizálok, ott is egyre felelősségteljesebb feladatokkal bíznak meg. Peti is játszik a Madáchban és még van egy filmes gyártó cége is. Rengeteg a teendőnk, komoly logisztikát igényel, hogyan tudjuk a szabad perceinket együtt tölteni,fontos az érzelmi bázis mindkettőnknek, egymásnak vagyunk az, ahol lenyugodhatunk. De kiváló alkalom az együttlétre, ha közösen dolgozunk,  legújabb videójukban nemrég együtt forgattunk, nagyon élveztük, hogy más minőségben mégis együtt voltunk, de egy-egy közös fotózás vagy interjú is remek alkalom, hogy együtt legyünk. Most ilyen az életünk, de szeretjük, azt hiszem, kicsit bolondok is vagyunk (nevet).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik