Szórakozás

Lagzi Lajcsi felesége szerint a családot büntetik

Néhány nappal ezelőtt az ügyészség meghosszabbította Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi előzetes letartóztatását, így legalább 2016. január 24-éig rács mögött kell maradnia.

A három hónapos hosszabbítás hírétől kiborult a zenész családja, hiszen a szeretet ünnepe náluk szent dolog. Ilyenkor mindig együtt ünnepeltek, látogatták meg a rokonokat. Idén azonban másképp lesz: csak a korábbi karácsonyok emlékét idézheti fel a zárkája priccsén, mert az áram-, víz- és gázlopásban, vesztegetésben szintén gyanúsított, de szabadon engedett feleségével nem találkozhat, telefonon sem beszélhet, ahogyan gyerekeit is eltiltották ettől, nehogy a szintén gyanúsított Galambos Boglárka kommunikálni tudjon vele.

“A gyerekeket így is megviseli, ami történt. Reménykedtek, hogy az apjuk hazajöhet, de mindannyiunkat hideg zuhanyként ért, nagyon elkeserítő, hogy a karácsonyt sem tölthetjük együtt. Minket büntetnek ezzel” – mondta a Blikknek Lajcsi felesége.

“Még ha a gyanúsításban foglalt bűncselekményt ügyfelem elkövette volna, ahogyan nem tette, akkor is példátlan döntés született. Hivatalosan nem, csak sajtóból tudom, hogy szökéstől vagy tanúk befolyásolásától tartanak. Ügyfelem eszébe sem jutna szökni, ártatlannak vallja magát, családját, beteg feleségét sohasem hagyná el. Emellett világszerte ismert, így a szökés, elrejtőzés eleve kizárható” – mondta a lapnak a mulatós zenész ügyvédje, Berényi András.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik