Szórakozás

Kocsmázás közben érte baleset Papp Gergőt

Papp Gergő (Array)
Papp Gergő (Array)

Kórházba kellett szállítani Papp Gergőt, miután kocsmázás közben csúnyán megsérült a lába – írja a mai Bors. Az eset még pár héttel korábban, Szigligeten történt, ahová gyermekkora óta rendszeresen eljár a műsorvezető.

“Judittal minden évben itt töltünk pár hetet, egy apartmant szoktunk bérelni. Négy-öt éve ismertem meg egy társaságot, velük minden évben megyünk kocsmatúrázni. Egy retró kabrió busszal járjuk a környék ivóit. Idén azt a hibát követtem el, hogy már a harmadik helyen teljes képszakadásig ittam magam. Fröccsel kísértem a pálinkát.

Állítólag teljesen kivetkőztem magamból, mindenkit nagyon szerettem és ölelgettem.Százkilós Viktor barátommal annyira örültünk egymásnak, hogy sikerült magamra is rántani, eldőltünk mindketten, mint a zsák, a lábamat úgy kellett alóla kiszabadítani” – mesélte a lapnak Papp Gergő, akit végül felesége vitt a tapolcai kórházba, ahol háromszorosára dagadt lábfején zúzódást diagnosztizáltak.

Pimaszúrnak az eset után két hétre mankóval volt csak szabad járnia, így még a hamarosan képernyőre kerülő, Szívós Marcival való forgatást is bicegve csinálta végig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik