Szórakozás

Meztelenül szavaló lány hozta zavarba a Got Talent zsűrijét

Többek között Benkő Dániellel a női nemi szervről írt már könyvet az a 28 éves lány, aki egyedülálló produkciójával sokkolta az RTL vadiúj tehetségkutatójának ítészeit – derül ki a mai Borsból.

A korábban a pornóiparban is próbálkozó, színésznőnek készülő Fábián Franciska a Hungary’s Got Talent teljes stábja előtt vetkőzött anyaszült meztelenre versmondása közben.

“A meztelenséggel vállalom a természetességet, ez átvitt értelemben a hazugságok levetkőzése. Nem az erotikus töltet a lényeg, hanem az emberi tartalom” – idézi a versenyző szavait a lap, ahol az egyik meglepett ítész, Linczényi Márkó is megszólalt.

“Iszonyú furcsa volt az a lány. Úgy viselkedik, mint egy elvarázsolt boszorkány, de közben nagyon is tudatos. A zsűriasztal mögött nem előadóként ülünk, így képtelen voltam megszólalni az értékelésnél. Ez pedig az egész időszak alatt, ami százötven órányi forgatást jelent, csak egyetlen­egyszer fordult elő: Franciska vetkőzésénél.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik