Szórakozás

Varnus Xavér két szereplő miatt hagyta ott a Heti Hetest

Varnus Xavér a Facebookon jelentette be, hogy “vállalhatatlan szellemi mocsarat képviselő” néhány szereplő miatt néhány adás után otthagyja a Heti Hetest, és nem vállal többé szereplést az RTL II műsorában.

Az orgonaművésszel közös felvéte­len Gálvölgyi János, Ábel Anita, Para-Kovács Imre, Hajdú Steve és Váncsa István szerepelt. A Bors úgy tudja, hogy Xavér főként Para-Kovács Imre és Hajdú Steve beszólásai miatt szállt ki a műsorból.

“Az adásokban mindenkit szivatnak, de Xavér ezt rosszul viselte. Nem bírta elfogadni, hogy Para-Kovács Imre azt mondja neki, „attól hogy kölcsönkérted Albert herceg cipőjét, nem lettél arisztokrata”, Hajdú Steve pedig „tehetségtelen csehszlovák színművésznek” nevezi. Voltak egyéb utalások is, melyek kiver­ték nála a biztosítékot, ez végül nem került adásba” – árulta el a lapnak egy állítólagos bennfentes.

A Heti Hetes szereplői közül egyedül Ábel Anita nyilatkozott a témában. Ő azt mondta, hogy nem veszi magára a megjegyzéseket, mert tudja, hogy kinek szólnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik